GLUTÉNMENTES ÉLET
GYEREKSZEMMEL
RAJZPÁLYÁZAT
A beérkezett gyerekrajzokból kiderül, hogy sok esetben “tragikus” a környezet érzelmi hozzáállása.
Arra hívják fel a ‘közfigyelmet’, hogy komolyabban kellene vennünk a
gluténérzékenységgel élők mindennapi nehézségeit.
Hadarik Rita, író, termékfejlesztő, márkatulajdonos 2018. május 2. – 2018. május 20. között rajzpályázatot hirdetettem közösségi felületeimen Gluténmentes élet gyerekszemmel címmel, melyre 3 kategóriában (óvodás, alsó, és felső tagozatos általános iskolás) lehetett nevezni.
A pályázat célja, hogy külsős szakértők bevonásával – Polus Enikő (mentálhigiénés szakember, médiában szakember, MESEKŐ Alapítvány vezetője), és Vámos Robi (a Táblácska és a Gyémántbogár program alapítója, kreatív szakember és coach. ) – megfigyeléses alapon (empirikusan) képet kapjunk arról, milyen pszichés lenyomatai vannak az ’élethosszig tartó’ diétának a cöliákiás gyerekek (szélesebb körben emberek) életében.
Valamint, hogy felhívjuk a környezet figyelmét a cöliákiával élők mindennapjait megnehezítő problémákra, oldjuk és segítsük a környezet sok esetben „tragikus’ érzelmi hozzáállását”.
A továbbiakban közzé teszem a pályázatba vont szakértők összefoglalóit, melyek empirikus, azaz megfigyeléses szempontok alapján készültek a közreműködők sokéves szakmai tapasztalataira épülve. A pályázat oldala (linkje) ebben a formában megosztható. Amennyiben az érdeklődő sajtó/blog/stb. a saját felületén (is) szeretné megjelentetni a ‘témát’, úgy privát egyeztetés után erre lehetőséget biztosítok. A tanulmány és a rajzok másolásához, átírásához, megváltoztatásához nem adom az engedélyem. (Hadarik Rita. Budapest, 2018. május 30.)
“Fontos lenne ezen gyerekek mentális edzése, megerősítése, hogy a helyzetet jobban el tudják fogadni.” – Vámos Robi
A rajzok készítői nagymértékű empátiával bírnak, és ugyanezen empátiát szeretnék látni társaikon is. Sokan speciális helyzetüket közösséget kovácsoló erőként élik meg. Összetartanak.
A pályaműveknél inkább a tartalomra mentek rá a gyerekek. A pályázat jellegéből adódóan itt a téma maga volt izgalmas, így a rajzok kidolgozottsága nem vethető össze egy művészeti pályázatra érkezett rajzokéval. A rajzok ennek ellenére részletgazdagok, és egyben mégis lényegre törőek. A hozzáfűzött írások sokat elárulnak az érintett gyerekek nagyfokú érzelmi intelligenciájáról. Többen is vidámnak mondható környezetben magukat mégis szomorúnak ábrázolták. Ez nekem azt mondja, hogy helyzetüket a megnyíló lehetőségek ellenére is hátrányosként élik meg. Lemaradnak a fagyiról például.
Fontos lenne ezen gyerekek mentális edzése, megerősítése, hogy a helyzetet jobban el tudják fogadni.
Sok a geometrikus, felosztással készült rajz, közülük sok nagyon jó meglátásokkal. Szerintem a geometrikus ábrázolásnak eleve az az oka, hogy valahová besorolják a helyzetüket, és tudatában vannak annak, hogy ők egy adott szempontból “mások”. Vannak, akik érintettek, vannak, akik nem.
A rajzokon egyértelműen látok “felkiáltójeleket”, az ábrázolások arra utalnak, hogy a gluténérzékeny gyerekek egy problémának élik meg a helyzetet, és inkább szomorúak amiatt, mert nem ehetik azt, amit mások.
Egyik rajz sem összecsapott. A gyerekek akkor állnak neki egy pályázatnak, ha tetszik nekik a téma, ill. van miről rajzolniuk. A lisztérzékenység egy probléma, amiről könnyen rajzolhatnak.
A gyerekek rajzai arra hívják fel a ‘köz-figyelmet’, hogy komolyabban kellene vennünk az egészségmegőrző diétákkal élők mindennapi gondjait. – Polus Enikő
Együttélés, mint reális célkitűzés
A rajzokból és írásokból kiemelkedik, hogy ahol a család, a szülő megfelelő lélektani attitűddel rendelkezik, természetes módon kezeli a mindennapokban a gluténmentességgel járó életvitelt és érzelmi folyamatokat, ott a gyermek is „lazábban” fogadja a dolgokat, és hozzászokást tanúsít elfogadással. Kvázi optimálisabb a légkör az integrációnak a személyiségben! A kiskamaszoknál szerencsére erőteljes a szülői kíséret, így látszólag a világ legtermészetesebb dolgának érzik még a megküzdéseket, és vannak már kialakított érzelmi megküzdési stratégiáik.
Az elhárító mechanizmusok érzelmileg azonban mindenkinél erőteljesebben megjelennek a személyiségformálódás és magatartás szabályozás útján. Például „én is boldog vagyok”, de a rajz nem erről árulkodik.
Ez természetes, mert van egy társadalmi hiedelem, miszerint ezt az állapotot el lehet tökéletesen fogadni „a rendszergazdának” érzelmileg. Ha azonban a „tökéletes elfogadásra” törekszünk, akkor kizárjuk annak az érzelmi tényét, hogy bármikor előtörjön belőlük, hogy ez elfogadhatatlan, és akkor majd ezt titkolni kezdi a gyermek, ami a folyamatnak nem tesz jót érzelmileg.
Az „együttélés” lélektana sokkal reálisabb célkitűzés lenne, amelyben a gyerek megengedheti magának, hogy néha „el tudom fogadni, együtt élek vele, és jól vagyok”, néha pedig „szenvedek tőle, és világgá mennék” érzelmi része lecsap a mindennapokban.
Nos, ahhoz a társadalmi gondolkodásnak változnia kéne, mert a környezet visszajelzései beépülnek, és sokszor negatív kritikát, kiközösítést tartogat a rajzok szerint is! Amint az iskolai élet, a szocializációs folyamatok bekapcsolódnak, ott elindul egy külvilági érzelmi háború: pl. nem boldogulnak az iskolai étkezésekkel, vagy a szülinapon nem ehetnek a tortából, esetleg az osztálykiránduláson a pizzából.
A belső harcok szimbolikái a rajzokban
- A „tilos” sokszor az áthúzással (X) jelenik meg, ami a megsemmisítés lelki szimbolikája. (Betartják a szigorú szabályokat, hiszen az egészségi állapotuk múlik rajta, de a lelkük mélyén elfogadni nem tudják.) „Amikor gluténost eszem, undok vagyok a szüleimmel.” – írta rajza mellé egy pályázó.
- Előfordul, hogy erről álmodnak is rendszeresen a gyerekek, hiszen a tudattalan megpróbálja ezt a gátat feldolgozni, elfogadhatóvá tenni.
- Amikor szembe vannak, ülnek vagy állnak az étellel, ott van a tipikus ’gondolat-felhő’, amelyben be van helyezve a tiltott étel! Vagyis sokkal gyakrabban gondolkodnak a gyerekek ezeken az ételeken, de nem mindig tudnak erről beszélgetni.
- Alaptartozék nekik a „plusz táska”, amiben a keretek között lévő falatkáik vannak.
- A gluténérzékenység egy külön bolygó a gyerekek lelkében, és ők az „asztronauták”. Olyan jó azt látni a rajzokban, hogy ha a képzelet és fantáziajátékaikban megjelenik az érzelem, akkor az ad egy fajta érzelmi könnyebbséget a mindennapokban! A fájdalom kivetül a fantáziákban, mert ott akkor megélhetik, és attól a psziché megnyugszik egy ideig!
Az is kiderült, hogy az ételekhez kell egy belső bizalom és biztonságérzet, ami ha a tünetek előjönnek, a gyerekekben megrendül, és ezzel a környezet felé is megjelenik a belső bizonytalanság, a bizalmatlanság is.
Önmeggyőzés vagy ’szülői marketing’
A gyerekek „szava járásában” már meg-meg jelenik a : „gluténmentesen boldog gyerekkort élek” felkiáltás, miközben a rajzok másról árulkodnak! Nos, ez önmeggyőzésre is utalhat, illetve a szülők „marketingelési” nevelésére is, amivel ugyan a lehető legjobbat akarják (azt szeretnék, hogy mentesen is teljes életet élhessenek a gyerekek), de érdemes ezzel óvatosnak lennünk érzelmileg! A gyerekek ettől függetlenül is természetes érzelmi állapotokként élik meg, hogy a gluténérzékenység néha boldogság, néha pedig kínzás.
„Fáj a lelkem”, írta az egyik kislány. Ezek a fájdalmak bizonyos szinten végigkísérik az életüket, hiszen ez komoly lemondás, veszteség. Az önfegyelemnek mindig érvényesülnie kell, hiszen ha ez nem történik meg, abból bajuk lesz.
Gondoljuk végig, nekünk is milyen jó, amikor kereten kívül, spontán léphetünk és ellazíthatjuk a megszokott rutinokat. Hogy ne járna fájdalommal az, hogy ezt egyszer sem tehetik. De a fájdalmaikat, ha jól kezeljük, és szülőként nem pörgetjük fel annak az érzelmi átéléseit, nem siettetjük a teljes elfogadás állapotait, akkor azon a területen olyan erő és erőforrás fejlődhet ki, ami komoly segítséget, motivációt jelenthet majd számukra a későbbiekben! Csak fogadjuk el annak a tényét, hogy ez néha elfogadható érzelmi állapotot képes teremteni, néha pedig elfogadhatatlant!
Egyik ”szemük sír, a másik nevet”. Főleg akkor nevet, ha sikerül a szülőknek egy olyan gluténmentes ételt előállítania, ami jó ízű. Szerencsére van már választék, amiből mindenki megtalálhatja a számára legelfogadhatóbbat. Szabályok és tiltások közt élni nem könnyű, de a kreativitás, a humor, a játékosság, az együttes alkotás igazi terápiás hatással bír a gyerekek lelkében.
…úgy fogják fel, mintha lemondanának róluk.
A pályázati rajzok arról is árulkodnak, hogy ezek a gyerekek érzékenyebbek, figyelmesebbek, hiszen felnőtt módjára kell odafigyelniük és fegyelmezettnek lenniük!!! A rajzokból és szövegekből kitűnik, hogy a környezet kommunikációjának milyen komoly szerepe és összefüggése van az érzelmek megjelenésében. Ha például a boltokban nincs elég termékválaszték, azt úgy fogják fel, mintha lemondanának róluk.
A gyerekek közben nagyon komoly és mély érzéseket élnek át, mert izolálódva élik meg ezeket a folyamatokat. Úgy gondolják, hogy velük valami gond van, nekik nem jár a gondoskodás és a vendéglátás. Azonban, ha ők is fogyaszthatnak ugyanolyan ételt a „maguk módján” elkészítve, ez az izoláció nem jelenik meg bennük, hiszen nem kell lemondaniuk a finom falatokról, amitől az éhség képes megjelenni. Örülni kell annak, ha képesek vagyunk éhséget érezni és vágyunk az ételfogyasztásra. Mert ha ennek ellenkezője megjelenik, ott gondok is adódhatnak. Hiszen a sok lemondás, ami a rajzokon is megjelenik, előbb-utóbb vagy „túléhségben” jelentkezik, vagy étvágytalanságban, amiben megszülethet a „nem vagyok éhes”, magamról is lemondok lélektani állapot.
Sajnos azonban még nagyon kevés ’biztonságos’ hely van az országban, ahol a gluténmentességet biztosítani tudják, ezáltal az üzemeltetők ’nem kevés’ embert (érintettet és családtagjaikat, vagy barátaikat) veszítenek a vendéglátásban, vagyis üzletileg kizárják a lehetőségét annak, hogy több vendégük lehessen.
Úgy tűnik, hogy nehéz megnyitni a gyerekek lélektani csatornáit, hogy ezekről az érzelmi állapotokról merjenek beszélni, hiszen titokban sok megjegyzést, ítéletet és bántalmazást is kapnak. Így sokszor egy zárt világban tartják, „külön bolygón”, emiatt komoly bizalom és hozzáértés kell hozzájuk empátiával fűszerezve!
Vagyis lassan a pszichés szakma is felkészülhet arra, hogy az emberek problémái mögött miként van jelen a „mentes” élettel járó érzelmi nehézség!
Remény és jövőkép
A rajzokon viszont megjelenik a „gluténmentes reménység” érzése is, mert a lerajzolt ételek között elindultak a gluténmentes ételek választékai. Vagyis a termékfejlesztők munkájának az eredményei már ott vannak a családban és az asztalon. Sok szülő a gyermekeivel együtt, közösen süt-főz, így a gyerekek közt már megjelentek a kiskukták is, akik már tervezik a „jövő gluténmentes” élelmiszereit, vendéglőit.
Ez pozitív lélektani állapotokra utal, hiszen megjelenik a rajzokon a jövőkép, a tervezés, a reménység. Fantasztikus interkatív, kreatív ötleteik vannak, hogy miként kellene változásokat produktív módon létrehozni ezen a területen.
Mindezek gyönyörűen kirajzolódnak a rajzokon, és arra hívják fel a köz-figyelmet, hogy komolyabban kellene vennünk az egészségmegőrző diétákkal élők mindennapi gondjait. Segítség van, csak edukálódnunk kellene pszichésen is a ’mentes’ étkezésekkel kapcsolatban, hiszen szinte mindenkinek van olyan személy a környezetében, aki már diétázik, és úgy tűnik, az érintettek száma folyamatosan növekszik!
Vagyis köz-felelősségként is gondolkodhatunk róla!
A gyerekrajzok
ÖTLETGAZDA/A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA és SZERVEZŐJE
Hadarik Rita író, termékfejlesztő, márkatulajdonos, az ország első 100 %-an biztonságos, gluténmentes éttermének alapító tagja, séfje, két gyermek édesanyja. Gasztrobloggerként kezdte a fakanálforgatást, a Rita Konyhája blogján keresztül jutott el a gluténmentes étkezés ’felkarolásához’. Munkája során kiemelt figyelmet fordít arra, hogy meglássa, megértse azokat a lelki folyamatokat is, amik az élethosszig tartó diéta mellett mindennaposak az érintettek életében. Glutén Nélkül című recept könyvéven Polus Enikő (lásd. zsűri) együttműködésével a diéta lélektani hátterének külön fejezetet is szentelt. Édesanyaként különösen érzékeny a gyermekek ’veszteségeinek’ feltárásában, és örömforrásaik megtalálásában. Ezt a pályázatot azért találta ki, hogy a gyerekek szemén keresztül nagyobb társadalmi elfogadást és megértést kapjon a látványosan növekvő gluténérzékeny közösség.
SZAKÉRTŐ
Polus Enikő a Me-Se-Kő Mentálhigiénés Segítő Központ, és MESEKŐ Alapítvány alapítója, ügyvezetője, mentálhigiénés segítő szakember, médiában szakember, fejlesztőpedagógus, előadó, író. Gyerekekkel, tinédzserekkel és felnőttekkel foglalkozik. Családsegítő szakember, párkapcsolati segítő, tréningeket vezet és oktat, színházakban művészeti és mentálhigiénés programokon belül oktat. Első végzettsége alapján óvodapedagógus, így rengeteget foglalkozott a gyerekek érzelmi világának képi megjelenésével, ami folyamatos átalakuláson megy keresztül, hiszen az online tér jelenléte módosította a gyerekek képi struktúráját, annak leképződéseit. A különböző érzékenységi faktorok nagymértékben befolyásolják a fiatalok jövőképét és az énképüket. Emiatt minden fiatalnak, akinek “mentesen” kell élnie, egyéni lelki odafigyelésre, támogatói környezetre van szüksége. Sok lelki “apróság” nehezíti a mindennapi életüket, amelynek érzelmi leképződése van a lelkükben. Ehhez csodálatos lehetőség, ha rajzolhatnak, írhatnak róla, netalán beszélhetnek arról, ami bennük van, hogy ők hogy látják, ők mit élnek át lelkileg.
SZAKÉRTŐ
Vámos Robi a Táblácska és a Gyémántbogár program alapítója. Kreatív szakember és coach. Gyermekekre specializálódott coaching programjával immár több, mint 270 iskolai osztályban járt, csaknem száz magántanítványa van, és több tízezer gyermekrajzot látott. A Gyémántbogár Díj megalapítója. Nem elemzi a gyerekek rajzait: különleges képessége abban áll, hogy sosem gondolt következtetéseket képes levonni a gyerekek munkáiból. Akár még azt is, hogy ki mit sportol, és hogy vajon milyen a kapcsolata a család többi tagjával – vagy mire kell ügyeljen, ha sikereket szeretne elérni. Felfedezi a rejtett kincseket és szárnyakad ad a gyerekeknek: táptalajt nyújt tehetségük kivirágzásához.