Az úgy volt, hogy a fiúk palacsintát kértek, én meg majd elepedtem, egy hamis gluténmentes mákos tészta után. Eszembe jutott, hogy régen vágtam már feltekert palacsintatésztát, meg vékony tojáslepényt is metéltre, így beugrott, bevillant a megoldás. Hogy mindenkinek jó legyen, de leginkább nekem, hogy csak egyfelé kelljen főznöm, ne többfelé. Amíg sültek a palik, mármint nem a hímnemű egyedek körülöttem, hanem a csinos palacsinták, addig kikevertem egy kis darált mákot negyedannyi édesítővel, mert szénhidrátból is megárt a sok(k), és lelki szemeimmel és ízlelőbimbóimmal már faltam is a mákos tésztát. Persze várnom kellet még egy kicsit, mert első a gyerek, nekem meg van belőle kettő is, kiskamaszok, akik az átlagosnál is éhesebbek, és türelmetlenebbek. Végül azért én is megkaptam a megérdemelt jutalmam, és megállapítottam, hogy egy vállveregetés kijárna az ötletért. Nagyon finomra sikeredett. Igaz, a mák nem tapadt annyira a metélthez, de egy facebook csoporttársunk azt javasolta, hogy simán meg lehetett volna locsolni kis olvasztott vajjal. No, mindegy, nekem annyira ez nem hiányzott, de azért jó, ha ezt a trükköt is tudod. Remélem, sikerült felcsigáznom, és már alig várod a receptet. Írom is, de az az igazság, hogy nagyon rövidke lesz. Egy mondatba is leírhatnám, de akkor át kellene kattintanod egy korábbi palacsinta alapreceptért. Tudod mit? Ezt megspórolom, és leírom one more time.

Ha Te is elkészíted (vagy más receptet), töltsd fel a >>>facebook csoportba<<<, vagy az >>>Instagramra<<< is, hogy mások is kedvet kapjanak ehhez a finomsághoz! Használd a #hadarikritagluténmentes hastaget!

Hozzávalók a hamis gluténmentes mákos tészta készítéséhez (2-3 adag):

½ csomag (150 g) >>>Hadarik Rita amerikai palacsinta célliszt<<<
1 db M-es tojás
125 ml víz
125 ml tej (vagy rizsital, én ezt használtam)
2 ek olaj
2 g 1:4 édesítő
+ olaj a sütéshez
darált mák
negyedannyi édesítő
málna

A hamis gluténmentes mákos tészta készítése

A képlet nagyon egyszerű.
A lisztet mérd ki egy tálba.
A vizet, a rizsitalt vagy tejet, és a tojást keverd össze az olajjal, és az édesítővel.
Majd a folyadékot keverd a liszthez. Legyen csomómentes.
Pihentesd 10 percet, majd a szokásos módon süsd ki.
A palacsintasütő legen forró, minden tészta előtt vékonyan olajjal fújd át, ahogyan a videóban is mutatom.
Ha ügyes vagy, lesz 9 db szép vékony palacsintád 150 g lisztből.
Én hármasával egymásra tettem, majd feltekertem, mint a palacsintát. 🙂
Végül kb. 5 mm széles sávban felszeleteltem.
Miután ezzel megvoltam, szétválasztottam a palacsintametélteket.
Ennyi volt.
Még forrón megszórtam a mákkal, és málnával ettem. Dolve Vita volt kevés munkával. Ezt szeretem.